Kovács László 76 évesen újranősült
Szombaton házasodott össze egy gyógyszercég kommunikációs vezetőjével a néhány éve megözvegyült Kovács László volt MSZP-elnök.
Szombaton házasodott össze egy gyógyszercég kommunikációs vezetőjével a néhány éve megözvegyült Kovács László volt MSZP-elnök.
Hogyan emlékeznek az első szabad választás csatárai? Egyikük se gondolta, hogy ide jutunk.
Kovács László, az MSZP külügyi kabinetvezetője szerint az ukrajnai intervenciók miatti uniós szankciók kritizálása, vagy a paksi bővítés ügye után az Egyesült Államoknak elfogyott a türelme, lépett, ezt pedig a kormány rendkívül szerencsétlenül kezelte. A külpolitikában Kovács szerint 2010 után egyértelműen kedvezőtlen fordulat történt.
Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László, a párt volt elnöke. A szocialista politikus a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, egy ütőképes átmeneti csapatra van szükség, amelynek tagjai mögött teljesítmény van, mindez kedvező hatást tenne a választókra.
Az MSZP volt elnöke, egykori külügyminiszter szerint a választmány úgysem fogadta volna el Mesterházy lemondását. Ő mindenesetre felajánlotta volna - mondta a Kossuth rádióban.
Orbán Viktor Paks-ügyében most pontosan azt teszi, amit korábban bírált, nyilatkozta a Kisalföld Online-on Kovács László, volt MSZP-elnök, korábbi uniós biztos, aki beszélt az ellenzéki összefogásról, valamint a legfontosabb intézkedésekről is az ellenzék kormányra kerülése esetén.
Nem kapott bírálatot Mesterházy Attila MSZP-elnök a párt egyéni képviselő-jelöltjeitől a szerda délelőttre összehívott értekezleten, a jövő szombati választmányi ülés viszont nem ígérkezik ilyen békésnek. Lendvai Ildikó hvg.hu-nak adott, nagy felfordulást okozó nyilatkozata után többen úgy gondolják, hogy "az öregek" Bajnai Gordon helyzetbe hozásán fáradoznak.
Nagyon is szükség lenne a Demokratikus Koalíció 100-200 ezer támogatójára a baloldal győzelméhez – szögezte le a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Kovács László.
Mégsem megy az öregek nélkül – így összegezhető a hvg.hu által megkérdezett szocialista politikusok véleménye a kedden bejelentett új testületről, melyet a pártbeli köznyelv Vének Tanácsának nevez. Az ötlet Mesterházy Attila pártelnöké, ám a tanács szerepe átértékelődött a bajai videós botrány nyomán. A testület felállítása elsősorban a korábbi pártelnöknek, Lendvai Ildikónak kínál lehetőséget arra, hogy ráncba szedje a fiatalokból álló vezetőséget. Az, hogy ez valódi gyámság-e, kérdéses: a botrány okozta presztízsveszteség ellenére Mesterházy kezében maradt a gyeplő.
Több MSZP-s nekiment Mesterházy Attila pártelnöknek a kedd esti elnökségi ülésen - írja az Index.hu, amely szerint ezentúl két kipróbált káder lesz majd a pártelnök tanácsadója.
A hétvégén véglegesítik választási listájukat a szocialisták. Az már most biztos az MTI szerint, hogy Mesterházy Attila és a szegedi Botka László foglalják el a lista első két helyét. A frakció egyharmada lecserélődik. A pártban érvényes kvótaszabályok alapján a lista ötödét nőknek, ötödét 35 éven aluli politikusoknak kell elfoglalniuk. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján körülbelül 25-30 képviselőjük szerezhet listás mandátumot, de mivel a befutó helyen szereplő politikusok egy része egyéniben is indul, akár az ötvenedik hely is érhet mandátumot.
Az MSZP képviselői kedden jelentették be, hogy újra részt vesznek az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésein, ahonnan 2012 novembere óta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő - zsidó származású képviselők és kormánytagok számbavételéről szóló - kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol.
Horn Gyulára emlékezett kedden a Szocialisták és Demokraták európai parlamenti (EP-)képviselőcsoportja az Európai Parlament strasbourgi épületében.
A zebrán parkolt Kovács László MSZP-s képviselő a budapesti képviselői irodaház mellett – közölte a Blikk.
Az esetről a volt pártelnök beszélt a lapnak.
Hová tűnt Kovács László uniós javadalmazása? Miért hiányzik Szili Katalin osztalékbevétele a jövedelembevallásából? – ezekre a kérdésekre is választ ad a HVG képviselői jövedelmi toplistája. A hetilap összeállítása mind a 386 törvényhozó bevételét listázza táblázatában.
Kaptak diplomáciai biztosítékot a magyar hatóságok Azerbajdzsántól arra, hogy Ramil Safarov átadása után hazájában folytatja büntetése letöltését - olvasható a Külügyminisztérium pénteki közleményében. A tárca az MSZP-s Kovács László pénteki sajtótájékoztatójára reagált. A volt külügyminiszter szerint a magyar kormány nem kért és nem kapott garanciát arra, hogy Safarov nem kap kegyelmet hazájában.
A külügyi és az igazságügyi tárca is mindvégig ellenezte Ramil Safarov átadását Azerbajdzsánnak - közölte az MSZP-s Kovács László pénteken azután, hogy a Külügyminisztériumban betekintett az azeri baltás gyilkos átadásával kapcsolatos iratokba.
Kovács László korábbi szocialista külügyminiszter szerint a kormánynak konkrét garanciát kellett volna kérnie arra, hogy az azeri baltás gyilkos nem kap kegyelmet hazájában.
Kovács László, az MSZP külügyi kabinetének vezetője az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként kezdeményezi a parlamenti testület rendkívüli ülésének mielőbbi összehívását, és arra a kormány illetékeseinek meghívását.